Dr. Young a baktériumokról

supergreensDr. Robert O. Young az elmúlt 25 évben a mikrobák és baktériumok evolúcióját megfigyelve vizsgálta a betegségek változékony természetét. Megállapítása szerint az egyes baktériumok és mikrobák nem egy speciális faj részei, hanem pusztán a működésben (fizikailag és érzelmileg) megzavart növényi-, állati-, vagy emberi sejtek. Az egy adott szervezetben kialakult betegségek pedig a megzavart, illetve megváltozott környezetnek köszönhetőek.

Ennek értelmében az egyes baktériumok nem a betegségek és fertőzések során, hanem a valaha egészséges növények, állatok, emberi sejtek evolúciós folyamatának köszönhetően jöttek létre. Ebből adódóan a baktériumok nem felelősek a betegségek és fertőzések kialakulásáért. A baktériumok az anyag megváltozásának, romlásának (erjedésének) fizikai bizonyítékai, nem pedig a romlás okai.

Ez a fajta evolúciós átalakulás a mindennapi fizikai mérgezések és szennyezések következtében jön létre, melynek során fizikailag megzavarják a különféle növények és gyümölcsök működését. Az orvostudomány jelenlegi álláspontjának értelmében, a klasszikus Pasteur-i felfogás szerint a fertőzéseket a baktériumok okozzák azzal, hogy megtámadják az egyes sejteket és megzavarják azok egészséges működését.

Dr. Young szerint a baktériumok kialakulását és a fertőzések létrejöttét megelőzi egy fizikai és érzelmi működési zavar. Ez a zavar a sejtek evolúciós átalakulásának köszönhetően mikrobákat és baktériumokat hoz létre. Az átalakulás során mérgező, savas anyagok termelődnek, melyet az orvostudomány összekever a fertőzéssel. Mivel a baktériumok az egészséges sejtek másodlagos, evolúciós formái, így elmondható, hogy azok bennünk és belőlünk születnek. A levegőben megtalálható baktériumok nem okoznak fertőzéseket, betegségeket, hanem hozzájárulnak szervezetünk amúgy is savas és egyensúlytalan állapotához.

Hiába próbáljuk meg elpusztítani a baktériumokat különféle antibiotikumokkal és savasító gyógyszerekkel, ezzel csak az egész szervezet korai halálát okozhatjuk. A sejtek egészséges működéséhez olyan külső- és belső környezetre van szükség, amely segít fenntartani a megfelelő egyensúlyt. Dr. Young kutatásának lényege, hogy a betegségek kezelése helyett a szervezet tisztítására, méregtelenítésére, és a testfolyadékok lúgosítására van szükség. Ezt leghatékonyabban lúgosító étrenddel és SuperGreens készítmények fogyasztásával érhetjük el.

SuperGreens és Prime pH termékek itt találhatók.


COWS-terv...

SuperGreens | Savasodás | Lúgosítás | Dr. Robert O. Young | SuperGreens vásárlás | SuperGreens termékek | Kapcsolat

Kiemelt sponzoraink: Bios Life | Bios Life Slim | Lúgosítás | Vitamin Webáruház

Minden jog fenntartva! © Copyright 2008-2009