Táplálkozásunk során figyelnünk kell arra, hogy különítsük el egymástól az állati fehérjéket, a cukrokat (és gyümölcsöket is), és a keményítőt. Lúgosító táplálkozásra való átállással már nem okoz problémát az ételek megfelelő kombinálása, hiszen a lúgosító étrend nem tartalmaz sem állati eredetű élelmiszereket, sem pedig cukrokat. Azonban azoknak, akik még a hagyományos táplálkozási módokat követik, okvetlenül be kell tartaniuk az alábbi irányelveket:
1. szabály: Azok a gyümölcsök és zöldségek, amelyek magas víztartalommal és alacsony cukortartalommal rendelkeznek, szinte mindennel kombinálhatóak. Lúgosító hatásuknak köszönhetően mind a fehérjékkel, a keményítőkkel, vagy pedig egyéb zöldségfélékkel, hidegen sajtolt olajokkal is fogyaszthatóak. A magas keményítő- vagy cukortartalmú ételek sokkal jobban savasítják a szervezetünket.
2. szabály: Azokat a zöldségféléket, amelyek keményítőtartalma magas, célszerű alacsony szénhidrát- és cukortartalmú gyümölcsökkel fogyasztani. Semmiképp ne kombináljuk őket állati eredetű fehérjével vagy olajjal. Például, ha tésztát vagy kenyeret eszünk, akkor ne hallal, hanem zöldségfélével fogyasszuk. Kerüljük a tojás, a húsfok vagy a tejtermékek fogyasztását.
3. szabály: Ha állati eredetű fehérjét fogyasszunk, akkor alacsony cukortartalmú gyümölcsökkel vagy zöldséggel fogyasszuk. Ne párosítsuk az állati fehérjét a savakkal, olajokkal vagy a keményítővel. A növényi eredetű fehérjék kombinálhatóak minden olyan zöldséggel vagy gyümölccsel, amelynek alacsony a cukortartalma és magas a víztartalma. Ha halat fogyasztunk, akkor salátával vagy párolt zöldséggel együk, ne pedig rizzsel.
4. szabály: Ha fogyasztunk olyan gyümölcsöket is, amelyeknek magas a cukortartalma, akkor azt mindig önállóan tegyük. Gyümölcsöt semmiképp se együnk együtt fehérjével, olajjal vagy keményítővel, zöldséggel. Lehetőleg ne fogyasszunk gyümölcsöt a citromon, a zöld citromon, az avokadón és a grapefruiton kívül.
5. szabály: Alacsony cukortartalmú gyümölcsöket egészséges olajokkal és zöldséggel célszerű csak párosítani. Az olajok kombinálhatóak a keményítővel is, de ennek mennyisége ne lépje túl a 20%-ot. Az egészséges olajokat ne fogyasszuk együtt állati eredetű zsiradékokkal vagy fehérjékkel. Az olajos magvakat, a dióféléket és az avokadót azonban keverhetjük növényi és állati fehérjékkel, keményítővel, de még magas cukortartalmú gyümölcsökkel is. A halat fogyasszuk citromlével vagy zöldséges mártással, de semmiképpen sem olajjal vagy vajjal.
SuperGreens és Prime pH termékek itt találhatók.
Dr. Young az ételek megrágásáról...